Koboziskola 1-2 DVD Koboziskola 1-2 DVD

XX. Moldvai Népzenei Kurzus - 2020.

Csoportkép Csoportkép

2020. augusztus 13-16.

(Érkezés augusztus 12-én 17:00 órától)


Szervező és házigazda
Dugonics András Piarista Gimnázium
6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14.


FIGYELEM!
A regisztráció 2020. augusztus 9-én lezárult!


4 napos intenzív gyakorlati oktatás Szegeden kobzosoknak, énekeseknek, hegedűsöknek és furulyásoknak

A vírushelyzet előírásainak betartásával nagy örömmel vállaljuk a hagyományos szegedi moldvai népzenei kurzus megrendezését. A XX. Kobzos-énekes-hegedűs-furulyás kurzus foglalkozásait kis csoportokban szervezzük.

A résztvevők énekes- és hangszeres dallamok elsajátításán keresztül továbbra is irányvonalakat kaphatnak a moldvai magyar kobzos, hegedűs, furulyás és énekes népzenei hagyományok kincseinek elsajátításához, megszólaltatásához.

Az oktatók gyakorló népzenészek, mester tanárok. Hodorog András furulyaoktató pedig Néptanító Hagyományőrző Mester, a Népművészet Mestere.

A dallamok elsajátítását kurzusfüzet segíti, amely tartalmazza a dallamok lejegyzését, az énekek szövegeit, a táncdallamokhoz és az énekekhez akkordkíséretet, a kobozszólókhoz pedig fogástáblázatot. A kurzusfüzethez CD lemezt is mellékelünk, amely az eredeti énekeket, táncdallamokat, a kobozzal kísért énekeket és kobozszólókat rögzíti. A kurzus folyamán az oktató engedélyével hangfelvétel és videofelvétel is készíthető saját felhasználásra.

A XX. szegedi moldvai népzenei kurzus énekes és hangszeres anyagában főként a Jagamas János erdélyi népzene kutató által gyűjtött moldvai népzenei anyagára, valamint Seres András és Szabó Csaba Csángómagyar daloskönyv című hangoskönyvének zenei anyagára támaszkodik.

A kurzus fő témái: koboz szólók eredeti felvételekből és átiratok alapján. Ének koboz kísérettel, furulyás és hegedűs dallamok koboz kísérettel. Népdalének, díszítéstechnika megfigyelése és fejlesztése. Hegedű dallamok oktatása több moldvai hegedűs anyagából válogatva. Furulyaoktatás Hodorog András hagyományőrző furulyás dallamai alapján.

A 2020. évi XX. Kobzos-énekes-hegedűs-furulyás anyag oktatása augusztus 13-án, 10 órakor kezdődik.
A szálláshely elfoglalására, érkezésre már augusztus 12-én 17:00 órától van lehetőség.

A kurzus keretében a résztvevők lehetőséget kapnak saját műsorszámok előadására, közös táncházi muzsikálásra, és a frissen tanult zenei anyagok alkalmi felállásban való feldolgozására.

A szervezők a változtatás jogát fenntartják.

 

Koboz

Augusztus 13-án délelőtt 10 órától közép- és haladó szintű gyakorlatokkal kezdődik az oktatás.

A Koboziskola 1-2 DVD, valamint az eddig megjelent kiadványaink leckéivel kapcsolatos kérdések megbeszélésére, gyakorlására a kurzus óráin lesz lehetőség.

A Hagyományok Háza kobzos oktató anyagait, valamint saját hegedűs-kobzos, kobzos-furulyás gyűjtéseket is felhasználva fejlesztjük a hangszerek együtt-játékát, ritmusképzést, ritmustartást. Kobozszólókat, ének kíséreteket szeretnénk megfelelő hangnemekben megtanítani.


VÁZLATOS TEMATIKA

moldvai dallamok Gyöngyös György, Gyöngyös János, Paun Vasile, Sobaro Raducanu és Antim Ioan kobzosoktól, valamint furulyás és hegedűs dallamok kobozszóló - átiratai
ritmuspengetés
akkordok
furulya kíséret kobozzal
ének kíséret kobozzal
hegedű kíséret kobozzal
koboz táncdallam szólók

Tananyagok Audio CD-n

az eredeti, gyűjtött népzenei hanganyag
az oktató által lejátszott, énekelt hanganyag


Oktatók

Fábri Géza    Csenki Zalán

   Fábri Géza           Csenki Zalán




Ének

Augusztus 13-án délelőtt 10 órától kezdődik az oktatás.

Az ének oktatásában a díszítéstechnika stílusos fejlesztését tűzzük ki célul, valamint a tanult dallamok hiteles megszólaltatását az énekes résztvevők egyéni stílusával összhangban.

Az énekes oktatás technikai elemein túl a kurzus lényeges része az archív anyagok feldolgozási lehetőségeinek tanulmányozás és a stílusos csokorszerkesztés elsajátítása. A kobozzal kísérhető dalokat párokban, kis csoportokban adják elő a résztvevők, egyéni választás szerint.Az énekes anyagot több faluból gyűjtött énekekből válogattuk össze, ügyelvén a nagy nótafák, különös képpen Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, Demeter Antalné Jánó Anna, Lőrinc Györgyné Hodorog Luca, Miklós Györgyné Szályka Rózsa, Benke Jánosné Benedek Rózsa repertoárjának bemutatására.

Meghívott vendégünk: Botezát Viktória, hagyományörző énekes Klézséről.

Figyelem, változás!
Botezatu Viktória hagyományőrző énekes a vírushelyzet miatt nem tud eljönni közénk: virtuális kapcsolattal csatlakozik a kurzushoz.



Tananyagok Audio CD-n

az eredeti, gyűjtött népzenei hanganyag
énekek koboz kísérettel

Oktatók

Juhász Erika    Fábri-Ivánovics Tünde

  Juhász Erika   Fábri-Ivánovics Tünde




Hegedű

Augusztus 13-án délelőtt 10 órától kezdődik az oktatás.

A hangszer oktatásában a legősibb felállású zenekar, a hegedű koboz kettős együttmuzsikálását tanítjuk és fejlesztjük a hegedűsöktől gyűjtött anyagok felhasználásával. Célunk a dallamtanulás mellett a tánckísérethez szükséges határozott ritmika és vonókezelés, valamint a stílusos előadás és díszítés gyakorlása.

A hegedű oktatásában idén különlegesség lesz Panaite Jean "Jenica" hegedűs dallamai. Jean "Jenica" (1923-2005?) az egyik legidősebb moldvai cigány muzsikus akit a '90-es évek óta megismerhettünk, s a mai idősebb klézseiek emlékezete szerint máig utolérhetetlen. Redojé (Radoaia) cigányfaluban élt. 1992-ben járt magyarországon falubeli kollégáival (Spiridon Ion, Paun Vasile, Chiriac Neculai), néhány hangfelvételük 1993-ban jelent meg. Játéka gazdagon díszített, rendkívül határozott, szinte érdes hangvitelű.


Oktató

Lipták Dániel

Lipták Dániel




Furulya

Augusztus 13-án délelőtt 10 órától kezdődik az oktatás.

A hangszeres játékot Hodorog Andrástól (Néptanító-Hagyományörző Mester; a Népművészet Mestere) tanulják az érdeklődők, aki évek óta oktat furulyát, és példaértékű hagyományőrző előadóművészi munkát végez Moldvában és Magyarországon is.

A hagyományos moldvai furulyajátékot kiváló pedagógiai érzékkel, hagyományos népi tanítói módszerekkel sajátíttatja el növendékeivel. Fontos hangsúlyt helyez az egyéni előadói technikák fejlesztésére, és a zenekari játékban a furulya koboz egyensúly megteremtésére.


Oktató

Hodorog András

Hodorog András

Figyelem, változás!
Hodorog András idén a vírushelyzet miatt nem tud jelen lenni.


A furulya oktatást ezen a kurzuson Szentimrey Panna tartja.

Panna 23 éves budapesti népzenész. Népi furulya tanulmányait 8 éves korában kezdte. Gimnáziumi évei alatt Juhász Zoltántól tanult. Érettségi után a Budapesti Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium felnőtt népzenész OKJ-s képzését végezte el népifurulya és népi ének szakon.

Jelenleg tanító szakos hallgató, emellett két moldvai zenekar furulyása a Tindia, valamint a Mitiszika Zenekarban. Három éve tanít Moldvában gyermekeket népi furulyára táborokban, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége szervezésében. Tavaly a tanítási idő alatt is a Magyar iskolákban oktatott furulyát.

Folyamatosan jár nyári táborokba Erdélybe-Moldvába, valamint Magyarországon is, ahol még van szerencsénk élő, hagyományörző mesterektől tanulni.


Oktató

Szentimrey Panna

Szentimrey Panna




Helyszín

















































 Tanulók üzenik


"Csodálatos volt a tavalyi Moldvai Népzenei Kurzus, még hetekig abból a négy fantasztikus napból éltem."

Halmos Kata

"Drága Tünde és Géza!

Csodálatos volt a tavalyi Moldvai Népzenei Kurzus, még hetekig abból a négy fantasztikus napból éltem.

Köszönöm Nektek még egyszer a szervezést, a tanítást, a lebonyolítást, a muzsikát, a rengeteg élményt, amit adtatok nekem és az egész csapatnak..."

Halmos Kata
Ének
Budapest
Fakutya Együttes






"Nagyon tetszett az, hogy kevés idő alatt mennyi gyönyörű népdalt tehettünk magunkévá, együtt"

Korsós Kinga

"Tavaly sokat fejlődtem az énekben és sok szép dallamot tanultam. Nagyon tetszett az, hogy kevés idő alatt mennyi gyönyörű népdalt tehettünk magunkévá, együtt!

A tavalyi tanév második félévében elkezdtem kobzon is tanulni, a mostani kurzuson erre fogok ráerősíteni! Várom már, hogy együtt legyünk!"

Korsós Kinga
Koboz, Ének
Hódmezővásárhely






"Nem is igazán munka, hanem szórakozás és kikapcsolódás is egyben"

Ciceri Adrián

"Nekem olyan szintű moldvai népzenét tudnak Gézáék átadni, amit talán egész Magyarországon kevesen.

Nagyon tetszik a kurzus, mivel kevés idő alatt sok mindent megtanítanak. Az a pár nap nem is igazán munka, hanem szórakozás és kikapcsolódás is egyben.

Remélem idén is lesz időm csatlakozni a tanoncok közé."

Ciceri Adrián
Hegedű
Szeged
facebook.com/cicke2






"Az oktatók szakmai hozzáértése egyedülálló a maga nemében"

Bakos Zsuzsa

"A jó hangulat miatt szeretem a kurzust. Az oktatók szakmai hozzáértése egyedülálló a maga nemében. Nem csak magas szinten művelik a népzenét, de valóban át is adják tudásukat.

Különös élmény számomra, hogy a kurzus végén együtt zenél minden oktató és tanítvány."

Bakos Zsuzsa
Koboz, Ének
Zalaszentlászló









































 Támogatók

NKA – Halmos Béla Program
Dugonics András Piarista Gimnázium
Mester Tanoda Alapítvány



Nemzeti Kulturális Alap


Halmos Béla Program


Dugonics András Piarista Gimnázium


Mester Tanoda Alapítvány






















































 Kapcsolat

Szőgyényi Anett
Szállás, befizetés, egyéb általános információ
 +36 20 512 80 16
 info@mestertanoda.hu


Fábri-Ivánovics Tünde
Szakmai kérdések
 +36 30 323 97 38
 info@mestertanoda.hu



Közösségi programok

Augusztus 12. Szerda este (20:00-22:00)
Közös zenélés, bemutatkozás.

Augusztus 13. csütörtök délután (16:00)
Petrás Incze János szegedi emléktáblájának a felavatása.
A MEGHÍVÓ letölthető innen

Augusztus 14. Péntek este (20:00-23:00)
Közös esti népzenei program.

Augusztus 15. Szombat este (20:00-23:00)
Búcsúest, zenei bemutatók oktatók és növendékek részvételével az aulában.

Vasárnap (14:00)
Közös fotó.

Augusztus 13 - 14 - 15. napokon 10:00 - 11:30 közötti időszakban Szászné Medvegy Veronika néptánc oktató, a Gyermektáncháziaink állandó foglalkozás vezetője várja a gyerekeket, közös foglalkozásra. A kicsik ebédre majd újra a szüleikkel tudnak lenni.

Augusztus 14-én 17:30-18:30 között GYEREKTÁNCHÁZ lesz! Muzsikál: A Dugonics András Piarista Gimnázium, A.M.I. és Kollégium ifjú kobzos növendék zenekara Fábri Géza vezetésével. Énekeltet: Fábri-Ivánovics Tünde. Táncoltat: Szászné Medvegy Veronika.

Szállás

Kollégiumban 2500 Ft/éjszaka, ágyneművel

Figyelem, változás!
Sajnos a Piarista Kollégium nem tudja biztosítani az ágyneműt, így kérünk, hogy HOZZ MAGADDAL SAJÁT HÁLÓZSÁKOT, PÁRNÁT! Megértésedet köszönjük!


Kollégiumban 1500 Ft/éjszaka, ágynemű nélkül

A szálláshely elfoglalása augusztus 12-én 17 órától lehetséges.



Étkezés

Igény esetén, kedvező áron, ebédet tudunk rendelni a közeli menzától (kb. 900 Ft/fő).



A népzenei kurzus ÁRA

Augusztus 12-16 között:

9000 Ft

A részvételi díj fizetése készpénzben a helyszínen történik.

Az ár tartalmazza az oktató CD és a kotta melléklet árát.

FIGYELEM!
A közös reggelik, ebédek és vacsorák, valamint a szállás díját a fenti összeg nem tartalmazza.



A regisztráció határideje

2020. augusztus 9. éjfél!

A kurzuson való részvételhez regisztráció szükséges.

Ha szeretnél jönni, jelentkezz az űrlapon.




 Kapcsolat


Szőgyényi Anett
Szállás, befizetés, egyéb általános információ
 +36 20 512 80 16
 info@mestertanoda.hu

Fábri-Ivánovics Tünde
Szakmai kérdések
 +36 30 323 97 38
 info@mestertanoda.hu



Jelentkezés ZÁRVA!

 Kapcsolat


Szőgyényi Anett
Szállás, befizetés, egyéb általános információ
 +36 20 512 80 16
 info@mestertanoda.hu

Fábri-Ivánovics Tünde
Szakmai kérdések
 +36 30 323 97 38
 info@mestertanoda.hu



Koboziskola 1-2 DVD  |   Koboz Kurzus 1-4 DVD  |   XX. Moldvai Népzenei Kurzus

Copyright © 2008-2020  www.Koboziskola.hu   |   Mester Tanoda Alapítvány   |   6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14.